18. Fejezet

Hy people! Tudom, ott van oldalt, hogy elvileg pénteken jön a friss, de úgy döntöttem, hogy inkább majd csak most péntektől fog ez érvénybe lépni. Plusz vehetitek ezt amolyan kis ajándék féleségnek így a nyári szünet utolsó napjaira:D

Nos, ezt a részt inkább bevezető fejezetnek mondanám a következő részhez, amit el is mondok, hogy igen, pénteken jön. És azt is megsúgom, hogy készüljetek, mert extra hosszú lesz:D

Köszönöm az 58 rendszerest(L)

Remélem tetszeni fog!

Véleményeket várok, puszi:

Molly

Kora reggel ismét fáradtan ébredtem. Megint csak néhány órát sikerült aludnom.
De nem akartam tétovázni, ezért összeszedtem magam és kimásztam az ágyból. Csak ekkor eszméltem fel, hogy hol is vagyok valójában és visszaemlékezve a tegnapi napra, egyből szomorúság kerített maga köré.
Viszont mielőtt túlságosan elkalandoztak volna a gondolataim, gyorsan elővettem a zuhanyzáshoz szükséges dolgokat, és halkan kinyitottam az ajtót. Kidugtam a fejem, nehogy valakivel összetalálkozzak, de meglepődve figyeltem, hogy Kim már aktívan a konyhában bóklászik. Óvatosan kiléptem, és magam mögött bezártam az ajtót. A fürdő felé akartam indulni, de Kim kedves hangja megállított.
- Jó reggelt. – Megfordultam, hogy én is viszonozzam.
- Neked is – mosolyodtam el. – Ugye nincsenek a fürdőben? Le szeretnék zuhanyozni – kérdeztem kissé félénken.
- Jared őrjáraton van. Még csak most fog hazajönni – magyarázta barátságosan. – Úgy, hogy mehetsz nyugodtan.
- Rendben – bólintottam hálás tekintettel.
Megfordultam és magam mögött bezárva a fürdő ajtaját, megengedtem a vizet, majd alá állva, élveztem a nyugtató cseppeket a bőrömön, ami egyúttal fel is frissített.
Miután végeztem, megtörölköztem és felöltöztem. Elfogadható állapotba hoztam az arcomat és a hajamat, majd visszalépkedtem a szobába, ahol magam után gondosan összevetettem az ágyat.
Véletlenszerűen újra az ablakra pillantottam, ahonnan megláttam a kéken csillogó tengert, ami olyan gyönyörű volt, mintha valami csodát láttam volna. Mindig is nagy rajongója voltam a parti sétáknak és a víznek. Dániában is sokszor leosontam a palota hátsó részéhez, ahol volt egy fa, amibe még kis koromba belevéstem a nevem, és mindig ahhoz a fához dőlve csodáltam a hullámzó tengert. Megnyugtatott és ki tudtam üríteni a gondolataimat. Bár ha jobban belegondolok, az ottani gondjaimhoz képest, ez, amit mostanában érzek, semmi sem volt. Pedig most nagyon jól jött volna ez a megnyugtató séta.
Munka után!
Igen. Majd munka után lemegyek oda.
Magamra vettem a táskám, és az ajtó kilincset lenyomva, kimentem Kimhez, hogy köszönjek neki, mielőtt elmegyek dolgozni.
- Megyek a kávézóba – motyogtam elmosolyodva, ahogy kiértem a konyhába.
- Várj! – tette fel a mutató ujját. – Nem is eszel?
- Még nem vagyok éhes – vontam meg a vállam.
- Kérlek… reggelizz velem. Jared akárhányszor hazajön, bedől az ágyba és délutánig fel sem kel, így mindig egyedül reggelizek. Majd beviszlek én dolgozni. Úgyis mennem kell a városba – nézett rám kérlelően. Nem tudtam neki nemet mondani, és bevallom nekem is jól esett volna végre társaságban elfogyasztani a reggelit.
- Rendben – bólintottam rá mosolyogva.
- Helyes! – vigyorodott el.
Letettem a táskám és a már reggelihez megterített asztalhoz ültem le. Pár perc múlva Kim elém is rakta a friss zöldségekkel teli szendvicset, majd ő is leült mellém és mindketten elkezdtünk enni.
- Közben, mesélhetnél nekem, hogy mi történt – nézett fel rám két harapás között. Ez nem a megfelelő idő! Talán miután hazajöttem, vele mehetnék le a partra és ott tudnánk beszélgetni. Igen, ez jó lesz! Túlságosan felzaklatnám magam munka előtt és nem tudnék oda koncentrálni.
- Majd délután – legyintettem gyorsan, mintha elsöpörném ezzel a témát. – Hosszú lenne.
- Rendben – vágta rá mosolyogva. – Nem faggatlak. Majd elmondod, amikor szeretnéd.
- Hálás vagyok – néztem rá őszintén.
- Ugyan már! – suhintott a kezével egyet maga előtt.
Érezhette Kim, hogy nem akarok ezen a témán ragadni, így hamar váltott és a tegnapi filmről kezdett el mesélni, amit délután nézett meg a tévében. Nem igazán szólaltam meg, egyszerűen csak hallgattam a folyamatos csivitelését. Igazából nem is bántam, hogy nem kellett beszélnem mellette, hiszen nem sok kedvem volt hozzá, de szerencsére annyira belemelegedett a beszélgetésbe, hogy észre sem vette a csendességemet.
Közben megjelent Jared is az ajtóban. Látszott rajta, hogy kimerült és már csak az ágy puhaságára vágyott. Úgy tűnik mozgalmas éjszakája volt! Lehet egy újabb vámpír ólálkodott erre. Jesszus! És Jake? Vajon ott volt? Jól van?
Khm… vagyis… biztosan jól van. Vagy nem! Kísértett a gondolat, hogy megkérdezzem Jared-től, hogy, hogy ment az este és kivel volt őrjáraton, de mielőtt a szám magától elkezdett volna mozogni, inkább szorosan összezártam. És amúgy is furcsa lenne, ha elkezdenék kérdezősködni róla, amikor elvileg haragudnom kellene rá.
Miért nem haragszok már rá? Hiszen most meg kellene vetnem, és nem szabadna rá gondolnom, mégis annyira kétségbeestem a gondolattól, hogy valami baja eshetett, hogy egy másodpercre átfutott az agyamon, hogy munka előtt benézek hozzá. De persze gyorsan elsöpörtem ezt az ötletet. Kimnek majd biztosan elmondja Jared, és ő pedig nekem. Remélhetőleg.
Addig meg őrlődhetek ezen. Seth! Igen, majd talán őt megkérdezem óvatosan. Vagy esetleg Jake ma is eljön a kávézóba, és akkor biztosan tudni fogom, hogy jól van.
Most az egyszer reménykedtem abban, hogy eljön. Csak néhány percre, hogy láthassam. Ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, mert eredetileg távol akarom magamtól tartani. De… biztosan nem fog megártani, ha néhány percre csak rá pillantok. Atyaságos úristen! Már megint nála járok!
- Szia, Arabella – eszméltem fel Jared mély, rekedtes hangjára.
- Szia… vagyis – ráztam meg a fejem, hogy észhez térjek. – Köszönöm, hogy… - itt maradhatok. Ám mielőtt befejeztem volna a mondatom, Jared maga elé emelte az egyik tenyerét, ezzel félbeszakítva engem.
- Nyugodj meg – motyogta halkan. – Nem kell köszöngetned, mert most már közénk tartozol. És mi segítünk egymáson.
Tessék? Meglepett a válasza, de mielőtt újra észhez térhettem volna a kábultságomból, Jared halvány csókot nyomott kedvese arcára, és elvonult a hálószobába.
Nem értem, miért mondta azt, hogy közéjük tartozok. Bár… igaz, hogy most már mindent tudok róluk és viszonylag jól is kijövök velük de… akkor sem volt minden világos.
Persze azért jól esett a kedvessége, és, hogy nem rúgott ki a házából. Bár ez meg sem fordult a fejemben, hiszen Jared mindig olyan csodálattal néz Kimre, hogy bármire rá tudja venni és látszik rajta, hogy mennyire szereti.
Bárcsak rám is így nézne Jake! Észnél vagyok én? Miket nem hadarok össze zavartságomban! De mégis jó lenne, ha legalább fele ennyi gyengédséggel nézne rám.
Ki kell vernem a fejemből, még hozzá sürgősen.
Elsöpörtem ezeket a gondolatokat, és már csak Kimre lettem figyelmes, ahogy egy aranyos kosárral a kezében, a pénztárcája után keresgélt.
Miután megtalálta, én is magamra kaptam a táskámat, és beülve az autóba, már indultunk is a város felé. Mondanom sem kell, hogy egész úton barátságosan mesélt mindenféléről, és megint csak nem hagyott szóhoz jutni. Legalább lefoglalta a gondolataimat! Hozzájuk képest a város még közelebb volt, így percek alatt beértünk, és egy gyors búcsú után, tovább ment a szokásos kis boltjába, ahol vásárolni szokott.
A kávézó előtt épp ki akartam venni a kulcsaimat, amikor megláttam, hogy már nyitva van az ajtó, így kissé meglepetten léptem be, majd ahogy megláttam Seth-t a pult mögött szöszmötölni, egyből elmosolyodtam. Látszott rajta, hogy kipihent és fitt. Ráadásul jó kedve is volt.
- Látom, ma nem volt őrjárat? – lépkedtem hozzá közelebb.
- Eltaláltad – vigyorodott el jó kedvűen.
- És mi a helyzet? – Látva őrjítő mosolyát, én is jobb kedvre derültem.
- Szokásos hacacáré – vonta meg a vállát.
- Micsoda? – húztam fel a szemöldököm meglepődve.
- Áh, csak éjjel valamilyen okból kifolyólag egy vámpír járkált felétek – magyarázta lazán. – Azt hittem, hogy elmondta Jake – nézett rám sejtelmesen.
Jaj, ne! Egyből rossz érzés kerített maga köré, és elborzadtam, ha arra gondoltam, hogy Jake-nek valami baja esett. Majd csak utána esett le, hogy Seth mit sem sejt abból, hogy én már nem vagyok ott. Átfutott az agyamon, hogy elmondom neki. Elvégre úgyis meg tudja majd a falka, hogy már nem vele lakok egy fedél alatt.
- Hát tudod… - kezdtem bele szaggatva, miközben felvettem magamra a kávézó kötényét és én is beálltam a pult mögé –, én már nem Jake-el lakok.
- Hm…? – Hallottam hangjában a nagy meglepettséget. – Miért?
- Ez… bonyolult – zártam le röviden.
- Akkor értem már, miért volt Jake tegnap este olyan letört – ráncolta a homlokát. Letört volt? Vagyis szomorú? Ugye most örülnöm kellene? De nem tudok örülni más szomorúságán. Biztosan nem miattam volt az! Igen, tuti!
- Hm… szerintem csak rossz kedve volt – vontam meg a vállam.
- Mostanában mindig olyan morcos. Lehet, el kellene vinni valahová szórakozni – gondolkodott el. Szórakozni? Vagyis csajozni!
- Ühüm, lehet – motyogtam az orrom alatt, miközben lehajtottam a fejem és az egyik kávés csészével kezdtem babrálni.
- És akkor most hol vagy? – Na, ez az a kérdés, amire nem fogok válaszolni!
- Bocsi, de… nem akarom, hogy Jake meg tudja, ezért neked se mondom el – húztam el a szám.
- Mi történt köztetek? – kérdezte ráncolva a homlokát.
- Sok minden! – vágtam rá.
- Jó, azt tudom, hogy… szóval érted. Hogy Jake az ágyába csalt – motyogta. Persze egyből elvörösödtem, és gyorsan megpróbáltam rendezni az arcszínemet. – De azon kívül – szólalt meg egy kis csönd után.
- Semmi, csak… - azt hiszem beleszerettem. Azonban mielőtt kimondtam volna, szorosan összezártam az ajkaimat, hogy ki ne bökjem a végén. Elég hülyén érezném magam, hogy én így érzek iránta, ő meg semmibe vesz. – Szóval nem szeretek vele egy lakásban lenni – vontam meg a vállam.
- És ezért már is el kellett menned? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem akartam, hogy feszültségek legyenek.
- Ja, értem – bólintott. – De elmondhatnád, hogy most hol vagy. Ha esetleg meg akarnálak látogatni – nézett rám kimeresztett szemekkel.
- Nem! – vágtam rá elmosolyodva. – Egyébként is eleget látjuk egymást itt.
- Hát jó – sóhajtott fel lehorgasztott vállakkal.
- Mellesleg ugye… nem sérült meg senki tegnap? Egyáltalán elkapták a vámpírt? – néztem rá aggódóan. Muszáj voltam feltenni a kérdést, legalább, hogy e-miatt ne aggódjak.
- Kissé bosszantó, hogy nem bízol a farkasok erejében – tette csípőre a kezét tetetett sértődöttséggel. – De különben mindenki jól van – mosolyodott el. – A vámpírt pedig nem kapták el – húzta el a száját. – Már majdnem éjfél volt, amikor hirtelen megjelent Jake házánál. Bár semmit nem láttak belőle, csak érezték a szagát. Jake, Jared és Sam utána sietett az erdőbe, de úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt volna el.
- És nem tudjátok, hogy mit akart? – ráncoltam a homlokom.
- Nem – ingatta a fejét. – Fogalmunk sincs, hogy mit keresett ott, amikor soha egy vámpír sem merészkedett oda, már az illat miatt sem. Arra gyanakszunk, hogy Cullenék valamelyik ismerőse, akik szintén úgy élnek, mint ők, mert senkit nem bántott az illető. Csak azt nem értjük, hogy miért bukkant fel épp Jake-nél.
- Ühüm… - bólintottam. –És ő…? Jól van? – kérdeztem halkan és félénken. Nem akartam, hogy túl feltűnő legyen a Jake iránt érzett aggodalmam, de úgy tűnik, elég pocsék színész vagyok.
- Aggódsz érte? – mosolyodott el, mint aki tudja, hogy mi a helyzet.
- Én? Dehogy! – horkantam fel. – Csak kérdeztem – vontam meg a vállam.
- Ahogy mondtam, tegnap este elég szótlan volt, de egyébként biztos jól van.
- Ühüm – bólintottam. Persze belül hatalmas kő esett le a szívemről, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt magamból. Egy kicsit furcsa volt ez a vámpíros dolog, de remélhetőleg tényleg Cullenék egyik ismerőse véletlenül tévedt el arra.
A beszélgetésünkből a mai nap első vendége szakított félbe, így gyorsan magamhoz vettem a szokásos papírt, tollal és elindultam felé.
A nap megszokottan telt el. Ismét megfordult jó néhány vendég, egyre jobban szeretett munkahelyemen, és megkönnyebbülésemre, Seth nem igazán faggatott arról, hogy miért mentem el Jake-től, és arról sem, hogy hová mentem. Jó kedve volt, így engem is sokszor megnevetetett és egyáltalán nem kalandoztak el a gondolataim, csak akkor, amikor néhány percre egyedül maradtam. De mindig emlékeztettem magam arra, hogy csak bennem vannak friss érzelmek, Jake pedig csak úgy gondol rám, mint egy újabb trófea.
Valójában még mindig dühít ez, de úgy érzem, hogy kezdek túl lépni rajta, főleg a kihasználós részen. Többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon miattam volt szomorú tegnap, vagy csak egyszerűen rossz kedve volt, de mindig azzal nyugtáztam, hogy biztosan a vámpír miatt volt bosszús. Elvégre utálja őket, és gondolom nem örült, amikor megjelent a házánál egy.

/ Jake/

Már órák óta róttam a köröket, de még mindig nem fáradtam el. Egész éjjel őrjáraton voltam, mert kétlem, hogy tudtam volna aludni akár egy órát is. A tegnapi nap folyamán több minden összejött. Főleg Arabella járt az eszemben, de az a vámpír is beleférkőzött a gondolataimba.
Ideges voltam, amiért nem tudtam biztosan, hogy hol van Arabella. Ugyanakkor rosszul éreztem magam, amiért megbántottam és legszívesebben utána erednék megkeresni, de tudom, hogy gyűlöl, és nem akarja látni a képemet. Istenem, milyen fájdalmas még csak belegondolni is!
Most már tudom magamban, hogy miért reagáltam olyan dühösen, ha mással láttam: féltékeny voltam. Egyértelmű. Akkor nem láttam tisztán, de most már igen.
Furcsa, hogy akkor veszi észre az ember mit veszített el, mikor már megtörtént. Tegnap, amikor sírni láttam, majd megszakadt a szívem. Nem is sírt, hanem zokogott. Legszívesebben magamhoz öleltem volna és letöröltem volna a könnyeit, de miután a tudtomra adta, hogy nem kér belőlem többet, inkább nem tettem meg. Most már bánom, hogy így történt, hiszen, ha tegnap ott a kávézóban ki mondom neki az érzéseimet, akkor talán még mindig ott lenne a házamban, biztonságban.
De az is lehet, hogy ugyanúgy elment volna. Most már késő, én is nagyon jól tudom. Hiába keresném meg, úgy rúgna ki onnan, hogy a lábam se érné a földet.
Aztán ott van még az a vámpír is.
A többiek szerint Cullenék egyik ismerőse, de én nem tudom, mit gondoljak. Nagyon feldühített, amikor épp hazafelé igyekeztem és megláttam, ahogy néhány méterre a háztól, mereven bámul át az ablakokon. Aztán észrevett, és az erdőben úgy eltűnt, hogy azóta sem láttuk. Persze a szagát jól elraktároztam magamban, ha esetleg ismét feltűnne valahol. Azért még is nagyon furcsa, hogy oda jött. Esetleg eltévedt volna? De hát a vámpírok messziről érzik a mi szagunkat. Lehet nem is vámpír volt? De az volt! Éreztem, hogy az!
Mindenesetre kezdhet imádkozni, ha még egyszer oda téved, mert akkor elkapom, és nem kegyelmezek.
- Cső Jake! – köszönt az egyik falka társam az elmémben.
- Jared? – Nem voltam biztos abban, hogy az ő hangját hallottam.
- Ki más lennék öregfiú!
- Neked nem pihenned kellene? – kérdeztem meglepődve. Mert kora reggel olyan fáradtan bóklászott haza, hogy majd összeesett. Mondjuk megértem… mert sokáig mentünk a vámpír szaga után, de nem találtuk meg így sem.
- Áh. Eleget pihentem. Csak mondták a többiek, hogy egyedül vagy kint, ezért gondoltam egy kis társaságra vágysz.
- Hát… ja – válaszoltam semlegesen.
- Te azóta nem is voltál otthon?
- Nem – vágtam rá. – Nem fáradok haver, pedig egész nap még itt botorkálok.
- Lehet, ha visszaváltoznál, egyből éreznéd, hogy fáradt vagy és beesnél az ágyba.
- Lehet. De most míg bírom, addig kint leszek.
- Te tudod.
Hírtelen eszembe jutott, hogy talán náluk lehet Arabella. Hezitáltam egy jó ideig, hogy rá kérdezzek-e, hiszen nem akartam, hogy bármelyikük is megtudja az érzéseimet iránta, de az aggodalmam nagyobb volt, mint a becsületem, ezért egy mélyet sóhajtva, végül rá kérdeztem.
- Figyelj Jared… - kezdtem bele még mindig kételyekkel telin. – Nálatok van?
Ahogy megkérdeztem, meg is bántam, mert ahogy Arabellára gondoltam, az érzéseim egy részét véletlenül feltártam Jared-nek, de szerencsére nem az egészet.
- Ha igen, utánamész? – kérdezte elkomorodva.
- Nem – vágtam rá. – De tudnom kell, hogy jó helyen van-e.
- Nálunk van. – Megkönnyebbülten sóhajtottam fel erre. – Megnyugodhatsz. Egyébként… most, hogy tudom nagyjából mit jelent neked ez a lány, miért nem mondod el neki?
- Mert gyűlöl! Szerinted miért ment el tőlem?
- Kétlem, hogy egy olyan kedves lány képes lenne gyűlölni bárkit is.
- Pedig így van. Az arcomba vágta, hogy gyűlöl, utál és megvet.
- Megpróbálhatnál a fejével beszélni.
- Mégis mi értelme lenne? Legfeljebb csak még jobban megutálna. És amúgy is jobb, ha távol tartom magamtól.
- Szereted?
- Tessék? – horkantam fel. – Nem!
- Késő Jake! Láttam, amit láttam.
- Nem szeretem. Az túlzás. De… - sóhajtottam nagyot. Jó, már ha így belemélyültünk, akkor talán neki elmondhatom. – El ne merd mondani a többieknek, amit most fogok mondani.
- Rendben – vágta rá.
- Nos… szóval tetszik nekem. És nem úgy, mint azok a nők, akikkel már dolgom volt. Ő más, valahogy. Nem tudom. Érted, mit mondok? Mióta ismerem, senki mással nem akarok lenni. Vicces, okos, és gyönyörű. Ráadásul ismeretlen érzéseket hozott ki belőlem.
- Szóval szerelmes vagy bele. Ne is tagadd!
- Talán – motyogtam szaggatva. – Ha egyáltalán ez a szerelem.
- És mi van, ha ő is így érez, te pedig elvéted az esélyedet nála?
- Az lehetetlen! Láttam a tekintetében, hogy mindenkinél jobban gyűlöl.
- Biztosan okot adtál rá.
- Hát… ami azt illeti.
- Tudtam én! Mit csináltál?
- Az nem fontos – vágtam rá. – De tudod mit? Inkább ne is beszéljünk erről! Vadásszunk!
- Ahogy akarod.

/Arabella/

A délután is jócskán elment. Kissé furcsálltam, hogy Jake-nek a nyomát se láttam egész nap, holott szinte mindig benéz. Persze azért örültem is, hiszen nem lett volna jó a közelébe lenni, de… látni akartam néhány percre. Sokat gondoltam rá a nap folyamán. Bár nem értem miért jártatom mindig rajta az agyamat, amikor semmi értelme nem lenne. Csak magamnak ártok vele. Főleg, amikor bevillannak azok a képek, ahogy tegnap itt a kávézó hátsó részén olyan gyengéden nézett rám, én pedig enyhén szólva elküldtem melegebb éghajlatra. Nem értem miért érdekel ennyire. Pedig nem kellene.
Mármint… igen, talán beleszerettem. De honnan tudnám, hogy ez a szerelem? Néhányszor átfutott az agyamon, hogy mielőtt Kimékhez megyek, csak néhány percre beugrok hozzá. De még is mit mondhatnék neki? Ráadásul az sem garantált, hogy otthon lenne. Így mindig elvetettem hamar ezt az ötletet.
A műszak végén, barátságosan elköszöntem Seth-től, és összeszedve magam, elindultam Kimékhez. Visszaemlékeztem, hogy melyik úton jöttünk, így arra indultam, mivel nem akartam még véletlenül sem összefutni Jake-el. Nyilván titokban örültem volna neki, ha csak egy futó pillantást vethetek rá, de azt hiszem, kárt tennék magamban, ha ezt megtenném.
Siettem egy kicsit, mivel eszembe jutott, hogy végre lemehetek a partra sétálni egyet. Alig vártam már. Tudtam előre, hogy jót fog tenni nekem. Egy az, hogy megnyugtat, a másik pedig, hogy mindig elkápráztat a víz kék színe. Ráadásul azt hiszem, jobb lenne végre Kimnek egy magyarázatot adni, hogy mit miért tettem. Már ha megengedték, hogy ott legyek náluk, ennyit csak megtehetek.
Amint beléptem a házba, már is éreztem a finom illatokat a konyhából, s látva, hogy Kim épp a sütő felett tornyosul, elmosolyodtam.
- Szia, Kim! – köszöntem rá.
- Oh, szia – fordult meg jó kedvűen. – Hogy ment a munka?
- Jól – vágtam rá. – Jared?
- Oh, a srácokkal van – legyintett. – Mint mindig. Valami vámpír után kutatnak, aki állítólag Jake háza körül járt.
- Nekem is mesélte Seth – tettem le a táskám közben.
- Tényleg? – lepődött meg. – És mit mondott? Mert Jared valami olyasmit makogott nekem, hogy nem értik miért volt ott.
- Hát… igen, végül is ez a lényeg. Elmesélte Seth, hogy el akarták kapni, de mikor észrevette Jake-et a vámpír, olyan gyorsan tűnt el, hogy az óta sincs meg. Azt gondolják, hogy Cullenék egyik ismerőse tévedt el.
- Hm… lehet, hogy így van.
- De az is lehet, hogy csak futólag volt itt, és már el is ment.
- Igen, ez is lehet. Nem értem akkor most is miért ment el őrjáratozni – ingatta a fejét rosszallóan.
- És… kivel őrjáratozik? – kérdeztem szaggatva.
- Jake-el – vágta rá, majd futólag rám pillantott. – És ha már itt járunk, elmondod mi történt? Most már van időnk.
- Hát… - hezitáltam, mivel ugye úgy terveztem, hogy a partra megyünk, de végül is itt is el lehet mondani, és majd utána lesétálok oda. – Rendben – bólintottam.
- Okés. De várj, mindjárt kész a vacsora, és amíg Jared nem jön, addig leülhetünk beszélni.
- Oké.
Elkezdtem törni a fejem, hogy, hogyan vágjak majd bele és, hogy egyáltalán elmondhatom-e neki. De végül is ő az egyetlen olyan barátnőm, akiben teljesen megbízom, ráadásul az itt létemet is titokban tartja, ezért azt hiszem nincs is mitől tartanom.
Perceken belül kész lett a vacsora, közben bevittem a táskámat a jelenlegi szobámba, majd mindketten leültünk a kanapéra, és látva Kim kíváncsian pislogó arckifejezését, lassan belekezdtem.
- Szóval… hol kezdjem? – néztem rá elhúzva a szám.
- Az elején. Persze azt tudom, hogyan kerültél ide, csak hogy utána mi történt – mosolyodott el.
- Hát… az első este elkezdtünk beszélgetni, és tök jó volt. Elmondtam neki, hogy honnan jöttem, milyenek a körülmények ott és hát… szóval sokat beszélgettünk. Ő is mondott magáról dolgokat. Aranyos volt meg minden, és már aznap megkedveltem. Aztán azt hiszem pont másnap volt, hogy este hazahozott valami nőcskét és elég bunkó volt velem. Akkor megharagudtam rá, és egészen a… kis összejövetelig így voltunk haragban. Öhm… szóval már előtte éreztem, hogy vonzódok hozzá… és nem tudom, fura volt az egész. Nem is ismertem, még is… féltékeny voltam és dühös rá. A lényeg, hogy aznap este…
- Tudom – vágott közbe mosolyogva.
- Szóval igen. Lefeküdtünk, és… nem tudom, hogy mondjam el neked, de olyan… gyengéd volt velem és végig azzal a babonázó tekintetével nézett rám, hogy így visszagondolva, azt hiszem már akkor elindult bennem valami iránta. Onnantól jó néhány napig minden okés volt. Aztán ugye elvitt magával Damon, összeverekedtek és megint eltörte a fél oldalát. Akkor láttad rajtam mennyire aggódok érte. Nem is tudom… mintha valamit el akartak volna tőlem venni azzal, hogy olyan állapotba láttam. Már ott biztos voltam abban, hogy… valami elkezdődött közöttünk és Jake felől is éreztem. Kíváncsi voltam, hogy érez-e irántam valamit, de mindig vagy lemorgott, vagy elterelte a témát. Tudod próbáltam kihozni belőle, hogy hátha megtörik. Arra gondoltam, hogy talán féltékennyé tehetném a kávézóban, mert általában bejön. Szóval így is volt, de már akkor nem akartam megtenni, csak épp egy helyes és gazdag srác libbent be a kávézóba és elkezdett velem flörtölgetni, Jake meg végignézte. Azt hittem, hogy féltékeny lett és ezzel mire hazaérek, kitálal nekem az érzéseiről, de egyáltalán nem ez történt.
- Ühüm – motyogta ráncolt homlokkal.
- Aznap este mikor Jake házához értem, már az ablakból láttam, hogy megint egy lányt hozott. Neked elmondom, hogy nagyon féltékeny lettem és dühös is, mert végig azt hittem, hogy ő is érez irántam valamit. Próbáltam azt mutatni, hogy nem érdekel, ezért ahogy bementem a házba, köszöntem nekik és elvonultam a szobába. Persze belül úgy fortyogtam és ki akartam menni, hogy a lányt jól kiosszam, de nem akartam, azt mutatni, hogy féltékeny vagyok. Tudod bíztam abban, hogy elküldi a lányt és bejön hozzám, hogy bocsánatot kérjen vagy valami, de e helyett elment vele. Gondolom a lakására. És ki tudja mikor ment haza, mert reggel mikor dolgozni indultam még nem volt ott. Sőt, a kanapé szinte érintetlen volt. Az nagyon rosszul esett nekem, és onnantól kezdve gondoltam ki, hogy távol akarom magamtól tartani, mert túl sok volt már az érzelem iránta, és féltem, hogy még jobban csalódok majd benne. Így hát eldöntöttem, hogy ide jövök titokban. Majd csak túl leszek rajta. Elvégre ő is csak egy férfi, nem igaz? – vontam meg a vállam.
- Wáow – nézett rám meglepődve. – Erre azért nem számítottam. Arra gondoltam, hogy összevesztetek valamin és ezért jöttél el, de… nem gondoltam, hogy ilyen érzéseket fűzöl iránta. Szereted?
- Nem! – horkantam fel. – Nem – ismételtem újra. – csak… nem tudom. Furcsa ez, mert aggódok érte, és… szeretném látni, megölelni, megérinteni, de tudom, hogy ez nem helyes. Mert csak magamnak ártanék, és nem akarok egy olyan gazember miatt szomorú lenni.
- Megértem. Jake valóban elég nagy szoknyapecér. De… figyelj Arabella! – komorodott el. – Mi lenne, ha elmondanád ezt neki?
- A-a – ingattam a fejem. – Isten őrizzen! Kinevetne. Főleg mert ő nem így érez. És amúgy sem hinném, hogy komoly lenne. Majd elmúlik. Biztosan csak valami fellángolás – legyintettem.
- Hát… te tudod. Akkor is, amiket elmondtál arra utal, hogy szerelmes vagy bele.
- Talán az vagyok… nem tudom. Mivel még nem voltam szerelmes. Bár kétlem, hogy ez az lenne. Csak valami… mást érzek iránta.
- Hát, rendben. Én, megértelek – mosolyodott el.
- Köszi – bólintottam hálásan.
- Én azért örülnék, ha Jake-el egymásra találnátok. Végre lenne egy normális barátnője – forgatta a szemét. – Mem olyan mihaszna… nők, mint akiket fel szokott szedni.
- Hm… - vontam meg a vállam. Jake barátnője! Hogy milyen jól hangzik ez. De biztosan nem én leszek az, akármilyen jónak találja Kim. Hiszen ahogy ismerem, Jake már rég kutatna utánam annak ellenére, hogy megkértem arra, hogy ne keressen.
Hirtelen Jared lépett be az ajtón, és most látszólag jobban nézett ki, mint reggel. Vége az őrjáratnak! Köszöntünk neki, majd ezzel be is vonult a hálószobájukba, hogy vacsora előtt még pihenjen egy kicsit. Én is szóltam Kimnek, hogy lemegyek a partra sétálni egyet és majd csak vacsora előtt jövök vissza.
Szerencsémre nem volt lent senki, így nyugodtan élvezhettem, ahogy mezítláb sétáltam a parton, és a víz nyaldosta a lábamat. Kiürítettem a gondolataimat és segített ellazulni ez a kis séta. Mintha kicsit erősebb lettem volna és függetlenebb. A látvány persze ismét elvarázsolt, és sokáig egy helyben állva csodáltam a messzeségnek tűnő tengert.
Majd még mielőtt beesteledett volna, visszamentem, és ahogy beértem, épp már a vacsorához terített Kim, így segítettem neki.
A vacsora közben Jared elmondta, hogy nem foglalkoznak többet azzal a vámpírral, mivel ma nem tűnt fel. Meglepetésemre faggatott Jake-ről, de természetesen mindig kivágtam belőle magam. Kim pedig jó barátnő lévén, egy szót sem szólt.
Miután végeztünk, segítettem elmosogatni és elpakolni, majd egy zuhanyt követve, jó éjt kívántam nekik és a szobába vonultam. Nem akartam gondolkodni, csak pihenni, mivel az elmúlt két éjszakán nem sokat aludtam. Ráadásul még mindig éreztem azt a felszabadultságot és jó kedvet, amit a parton kaptam, így kihasználva azt, lehunytam a szemem és szerencsémre, sikerült hamar el is aludnom…