4. Fejezet: Az idegen

Hy honeys!! Végre itt a következő fejezet! Bocsánat, hogy késett, de úgy, ahogy a bétámnak, nekem is összejött minden mostanában és szinte alig voltam itthon. De a lényeg, hogy itt a friss! Remélem tetszeni fog!
Mindenkinek jó olvasást, puszi!

Reggel furcsa, jó illatokra keltem fel. Mi a csuda! Ez a gazfickó még főzni is tud?! Meglepetten másztam ki új ágyamból, ám mielőtt kiléptem volna, a megszáradt ruháimból elővettem egy farmert és egy egyszerű topot. Úgy éreztem, hogy itt végre felvehetem anélkül, hogy bárki leszólna érte. Majd az illatáradat felé vettem az irányt és meglepődve figyeltem a konyhában munkálkodó Jacob Blacket. Bizonyára észrevehette jelenlétemet, és válla fölött rám nézve halványan elmosolyodott.
- Neked is jó reggelt! – motyogta tovább dolgozva a reggelinek szánt ételen.
- Jó reggelt! – ráncoltam a homlokom gyanakvóan, meglepő kedvességén.
- Gondoltam jól esne egy kis reggeli. Tegnap nem is ettél.
- Azt ne mondd, hogy főzni is tudsz! – húztam fel a szemöldököm.
- Az évek során muszáj volt megtanulni. Különben ki főzne rám?
Kérdésére újra eszembe jutott élete két tragédiája, ezért úgy döntöttem, hogy elfogadom a kedvességét. Leültem a kínált helyre, majd egy halvány mosollyal figyeltem ügyes munkálkodását. Soha nem láttam még férfit főzni. Kivéve persze a szakácsunkat! Furcsa volt, hiszen nálunk nem megszokott, ha a férfi főz. De mégis még nagyobb mosolyra húzódott a szám sarka. Nem gondoltam volna róla, hogy ilyen házias. Hiszen igaza van, végül is. Magára kell főznie, még ha nincs is ínyére.
Valahogy már nem haragudtam rá a tegnap este történtek miatt. Bár tényleg modortalan, ahogy nevezett, de megbocsájtható és remélhetőleg nem fogja még egyszer elkövetni eme tettét.
Gondolkodásomból félbeszakított kedves tekintetével, majd lassan lerakta elém a meglehetősen ínycsiklandozó reggelit.
- Remélem jól aludtál! – mosolygott kedvesen.
- Tűrhetően – emlékeztem vissza bosszúsan, hogy órákon át szinte csak ő járt az eszemben.
- Sajnálom a tegnap estét! – nézett rám őszintén.
- Felejtsük el! – vontam meg a vállam mosolyogva. – Ez jól néz ki – néztem a tányérban heverésző gusztusos tükörtojásra.
- Remélem ízleni fog – mosolygott.
- Nézd – kaptam a karja után, s hirtelen megfeszülve nézett vissza rám –, én tényleg köszönöm, amit értem teszel! Nem hiszem, hogy mindenki bevállalna egy ilyen… lányt – vallottam be hálásan.
- Szívesen – mosolyodott el.
- Tudom, hogy nehéz eset vagyok de… próbálok alkalmazkodni – néztem utána mosolyogva.
- Az jó lesz – kacagott fel halkan.
- Hálával tartozom neked. És ígérem, ha visszaszerzem a hercegnői posztomat, akkor bármit kérhetsz tőlem – kortyoltam bele a még melegen gőzölgő teába.
- Bármit? – fordult felém kaján mosollyal.
- Na, jó azért bármit nem! – kaptam észbe tiszteletlen gondolataira gondolva – mondjuk: új ház, új autó, pénz vagy esetleg munka.
- Ezek csak értékek – rázta meg a fejét –, én ennyivel is beérem. De majd gondolkodom az ajánlatodon.
- Tényleg, dolgozol valahol? – jutott eszembe.
Először elgondolkodott néhány percig, majd megfordult, hogy rám nézhessen és úgy válaszolt hirtelen jött kérdésemre.
- Dolgozgatok – vonta meg a vállát.
- Bővebben?
- Itt is, ott is. Amolyan… ha hívnak, megyek féle munka.
- De mit csinálsz?
- Szerelek – vonta meg a vállát.
- Autókat vagy motorokat?
- Mindkettőt.
- Ez tök jó. Akkor talán felvetetetnélek szerelőnek. Biztos munka és jól keresnél. Persze csak akkor, ha visszakerülök valaha Dániába.
- Meglátom – vonta meg a vállát –, de nem hiszem, hogy elfogadom. Ez az otthonom, itt van a falk… - akadt meg benne ismét a szó. Komolyan kezdett nekem gyanús lenni, hogy valamit ki akar mondani, de végül mást mond – a barátaim – bökte ki. – Ide kötődöm a legjobban.
- Rendben, én csak felajánlottam – vontam meg a vállam. – Bár ki tudja, meddig fogok itt rostokolni.
- Tegnap még azt mondtad, hogy nem bánod.
- Igen, tudom mit mondtam. De akkor is hiányzik a családom. És remélem, minél hamarabb rám találnak. Bár a furcsa és modortalan megjegyzéseiden kívül… elég kellemes társaság vagy.
- Valóban? – mosolyodott el.
- Igen – bólogattam – hát… jobb, mintha egy agykóros bolondhoz kerültem volna.
Halkan felnevetett megjegyzésemre, majd egy könnyed mozdulattal lehuppant a mellettem lévő székre.
- Akkor jó étvágyat – mosolygott rám.
- Neked is – mosolyodtam el halványan.
Én is belekezdtem a reggelibe és elégedetten ízleltem, hogy tényleg finomra sikeredett, bár hangot inkább nem adtam hozzá.
A reggeli után, elvette a tányéromat és a mosogatóba helyezte, majd a pultnak támaszkodva rám nézett és pár pillanatra elgondolkodott.
- Ha gondolod, megmutathatom a várost – nézett fel rám lágy tekintetével, amivel ismét sikerült pár másodpercre elvarázsolnia –, de nyugi, van autóm. Nem kell gyalogolni – mosolyodott el.
- Rendben – egyeztem bele –, csak ígérd meg, hogy nem fogsz fárasztani a megjegyzéseiddel! – szögeztem le.
- Ígérem – emelte fel mindkét kezét mosolyogva.
- Akkor mehetünk.

/Jacob Black/

Hogy ez a lány milyen kedves ma reggel! Talán valóban jól aludt! Az én ágyamban. Belegondolni is merész, hogy egy ilyen szép teremtést csak úgy az ágyamba tudtam csalni. Na jó. Csak képletesen, mert nekem a kanapén kellett aludnom, de akkor is. Reméltem, hogy a reggeli készítéssel ki tudom békíteni, de azért ilyen kedvességre nem számítottam. Hogy milyen szép ez a lány, amikor a fény rásüt az arcára! Nem érdekel, hogy hercegnő. Sem, hogy rengeteg vagyonnal bír. És bevallom, rosszul esett, hogy csupa értékes dolgokkal akar hálálkodni, mert ez azt jelenti, hogy nem érzi ugyanazt, amit én. De meg fogom találni a módját, hogy valahogy sikerüljön elkábítanom. Bár a titkom ebben nagyrészt hátráltatni fog, de azt hiszem, mégis menni fog. Hiszen ki tudja mennyi időt fog itt tölteni. Lehet hónapokat, de lehet már pár nap múlva meg is találják. Ezért cselekednem kell. A mai kirándulásnál bevetem minden erőmet és remélem már ma este a saját ágyamban tölthetem az éjszakát.

/Arabella/

Jacob a házikó melletti garázsba vezetett, ami tele volt mindenféle szerszámokkal. Láttam egy piros, régi autót, amiből hamar leesett, hogy az lehet Jacob autója. Meglepetésemre néhány sportmotor is állt a garázsában, ami, bevallom, felkeltette az érdeklődésemet.
- Azok a motorok a tieid? – mutattam a motorok felé.
- Igen, miért? – nyitotta ki lazán az autó ajtaját.
- Semmi csak… szépek – vontam meg a vállam halványan elmosolyodva.
- Ígérem, majd elviszlek egy körre – kacsintott.
Erre még nagyobb mosolyra húztam a szám, majd beültem az anyósülésre. Őszintén örültem, hogy ezt mondta, hiszen életem során mindig érdekelt a száguldás és az adrenalin fokozás, mégsem volt lehetőségem kipróbálni, hogy milyen érzés is az. Ekkor eldöntöttem, hogy minden új dologgal meg fogok ismerkedni és semmitől nem fogok visszahátrálni. Mit veszíthetek? Most végre lehetőségem van olyan dolgokat kipróbálni és megismerni, amit valószínűleg sosem lehetne. Ilyen például a motorozás. Vagy az, hogy testőr és kamera nélkül sétálhatok majd Jacob társaságában, a városban. Még jobb, hogy nem kell felvennem azokat a giccses, cseppet sem hétköznapi ruhákat, hanem egy egyszerű viselet is jó ide.
Az út során bekapcsolta a rádiót és azt kezdtük el hallgatni. Ez is új dolog volt nekem, hiszen sosem hallgathattam a mai slágereket, hanem folyton az unalmas királyi zenékre kellett koncentrálnom, amik sosem kötötték le a figyelmemet. Most viszont, végre kedvemre jól érezhetem magam.
Valóban közel volt a város, mert hamar felértünk, és közben meglepetésemre láttam néhány házat, nem is olyan messze Jacobétól. Elmesélte, hogy ott laknak a közelben a barátai és arra is figyelmeztetett, hogy ne ijedjek meg, ha esetleg valamelyik éjnek évadján bemerészkedik hozzá, mert sajnos szokásukká vált, hogy néha ha gondolnak egyet, akkor átjönnek Jacobhoz és ott is alszanak. Ebből újra azt vettem le, hogy valóban jó ember lehet, hiszen a jó embereknek vannak barátaik, viszont még mindig nem kaptam meg a választ arra a kérdésemre, hogy miért néz rám néha úgy, mintha én is csak egy nőcske lennék. Mindegy is. Hamar eltereltem a gondolataimat, a város egyszerű, de nagyszerű épületeivel, amik nagyrészt fehér színben tündököltek, de a sok díszítés és kedves feliratok még jobban kihangsúlyozták a város békéjét. Bár Dániai városokhoz képest eléggé aprócska volt, de ahogy jobban szemügyre vettem a járdán sétálgató embereket, mosolyogva észleltem, hogy mindenki olyan kedvesnek tűnik első látásra. Persze ez nem minden esetben igaz, de most béke volt a lelkemben és valamiért úgy éreztem, hogy… talán megtaláltam itt a helyem. Természetesen ebben nem voltam biztos, mert sokféle érzés keringett bennem, de jól éreztem magam itt, és ha rám találnának, nem lenne ínyemre, ha el kellene innen mennem. Ráadásul, azt sem gondoltam volna, hogy a tegnapi veszekedésből és viszálykodásból kiindulva, ma ugyanazzal az emberrel fogok ülni egy autóban és még jól is érzem magam vele. Bár a bizalmam iránta néha meginog, annak ellenére, hogy el mertem neki mondani az érzéseimet, már az első nap. Ezt sosem fogom megérteni, hogy honnan vettem a bátorságot, amikor a saját szüleimnek se merem kimutatni őket, azt meg végképp nem fogom megérteni, hogy lobbanhatok olyan nagy haragra, ha valami csípős megjegyzést tesz, holott az otthonomban is szoktak szekálni, mégsem merek visszafeleselni. Majd talán egyszer rájövök erre, de addig is, élvezem a jelenlegi nyugalmat és nem törődöm semmiféle felzaklató érzéssel.
Jake megmutatta nekem a kedvenc helyeit, bár nem sok volt belőle, mert állítása szerint csak akkor jön a városba, ha valamire nagyon szüksége van. Halkan még azt is megjegyezte, hogy akkor is felnéz, ha a férfi szükségleteit akarja kielégíteni, amire csak felhorkantam sértődötten, de inkább úgy döntöttem, hogy nem szólok vissza, mert nem akartam elrontani a békés hangulatot. Bár, azért majd az orra alá dörgölöm, hogy megígérte, nem tesz semmiféle dühítő megjegyzést. Ebből nekem még nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egy akármilyen szoknyapecér vett a szárnyai alá. Mégis, hány nője lehetett már? Hiszen nem több húsz évesnél. Annak ellenére, hogy kihangsúlyozta a „néha” szót, nem tudtam neki hinni. Bár az is lehet, hogy már nem ő megy a nők után, hanem őt kergetik. Remélem, az ott tartózkodásom alatt egy nőcskéjével sem fogok szembe találkozni, mert megígérhetem neki, hogy nem akármilyen fejmosásban lesz része. Na, de miket beszélek! Hiszen nekem kéne meghúznom magam, mert a végén még kidobja a szűrömet. Az ő háza, azt visz oda, akit csak akar. Valahogy mégis zavart, ha elképzeltem, hogy valaki más társaságában van. Megbolondultam, hogy ilyen butaságokat gondolok!? Biztosan csak a körülmények miatt van, különben úgy penderíteném el mellőlem, hogy a lába se érné a földet, főleg azokkal a szemrehányó megjegyzéseivel és a pimasz tekintetével. Mégis azok a pimasz tekintetek egy másik világba röpítenek. Na, jól van, most már elég lesz, Arabella! Ne képzelegj badarságokat! Jézusom, én már magamban beszélek?! Komolyan rossz hatással van rám ez a hely. Mégis, valahogy Jake mindig befurakodik a gondolataimba. Hogy miért van ez, nem tudom, amikor egy kicsit se kedvelem! Na jó. Talán egy picit megkedveltem, azért mert beszélgethettem vele, de ez az aprócska érzés is hamar értékét veszti, mikor idegesítő megjegyzései kihozzák belőlem dühömet.
Ahogy sorban néztem a kedves kis háztömböket, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha fognám a holmimat és idejönnék? Talán itt még könnyebben megtalálnának, és lehet, hogy valamilyen munkát is találnék. Ezt most komolyan én mondtam? Életemben nem dolgoztam sehol, honnan tudnám, hogy mit, hogyan kell csinálni? De végül is, ezek kedves emberek, biztosan elmagyaráznák. Aztán újra belém döfött az a tudat, hogy semmi érték nincs nálam, ezért hamar elvetettem a hirtelen ötletet. Valójában attól félek, hogy ez a gazember fogja magát és egyszer csak bebújik az ágyba mellém. Biztosan kivergődnék, mert nem akarok annyira megalázkodni, hogy hagyjam. Vagy helyet cserélnénk és én mennék a kanapéra. Vagy mi van, ha minden áron el akar csábítani? Jézusom, belegondolni is szörnyű, hogy mit művelhet majd velem, hiszen ki tudja, mennyi ideig leszünk kettesben egy házban. Ráadásul, a fürdőn is osztozkodnom kell vele. Mi lesz, ha egyszer rám nyit? Biztosan fülig pirulnék. És ha én nyitok rá? Akkor is elöntené az arcomat a vér, bár nem hiszem, hogy őt túlságosan zavarná, annyi tapasztalat után. És, ha meztelenül alszik? Mi van, ha este összefutunk a házban? Földig elszégyellném magam. Bár biztosan nem olyan szégyentelen, hogy egy vendég mellett meztelenül alszik. Belegondoltam, hogy milyen lehet valóban, ha egy este összefutnék vele a házban, ő meztelenül, egy tányérral a kezében falatozik, én pedig szégyenkezve takargatnám a szemem, s erre önkéntelenül is éreztem, hogy az arcom pírba borul. Csak reméltem, hogy nem vette észre, ezért most kifejezetten próbáltam nem rá nézni. De valahogy mégis észrevette.
- Talán meleged van? Húzzam le az ablakot? – kérdezte, s végig magamon éreztem a tekintetét.
- Öhm… igen – válaszoltam hezitálva, hiszen valóban elöntötte a testemet a melegség.
Elképzeltem magamban újra meztelen testét, és valamiért a szívem leállíthatatlan ütemben kezdett vágtázni a mellkasomban, és a hányinger is elfogott. Bár nem értettem miért támadott le az émelygés és a gyengeség, de biztos voltam abban, hogy nem a fejemben elképzelt látvány tette. Vagy mégis? Biztosan nem, hiszen jóképű, izmos vállának és kidolgozott testének ki ne tudna ellenállni? Miket beszélsz már megint, te lány?! Inkább az utcákat figyelnéd, mint hogy ilyen romlottságokon töröd a kobakod! Na, tessék. Már megint magamban beszélek.
Bár nehezen, de gyorsan kitöröltem az agyamból az elképzelt látványt, és a fejemben lévő hangnak engedelmeskedve továbbra is az ablakon nézelődve, az utcákat fürkésztem. Ismét rossz idő volt, bár nem esett, de láthatóak voltak még a tegnapi vihar maradványai. Itt mindig ilyen rossz idő van? Nálunk, Dániában, ilyenkor hét ágra süt a nap, nemhogy essen az eső. Valójában érdekelt ez a kérdés, ezért miután éreztem, hogy arcszínem visszanyeri az eredeti színét, kíváncsian néztem Jake-re, aki az úton tartotta a szemét.
- Mindig ilyen borongós az idő? – rám nézett, majd egy fél mosollyal válaszolt.
- Sajnos igen. Ez Amerika legcsapadékosabb helye. Nagy ritkán süt ki a nap, de akkor is csak néhány órára.
- Remek – morogtam magam elé.
- Miért, nem szereted az esőt? – meglepődve figyeltem vissza rá.
- Ki szereti az esőt? Semmi jó nincs benne.
- Lehet – vonta meg a vállát.
- Talán te szereted? – húztam fel a szemöldököm.
- Már megszoktam – vonta meg ismét a vállát, újra az útra figyelve – majd te is megszokod – villantotta ki a mosolyát, amitől először újra elámultam és transzba estem, majd eljutottak szavai az elmémig és kissé felháborodva válaszoltam neki.
- Nem szándékozom túl sok időt itt tölteni!
- Talán már terved is van, hogy juss haza? – húzta fel a szemöldökét komoran.
- Nincs, de biztos vagyok abban, hogy a szüleim akár az egész világot felkutatják értem.
- Az egész világ hatalmas. Kétlem, hogy egy héten belül rád találnának ezen az eldugott helyen.
- Majd akkor munkába állok és megszerzem a repülőre a jegyet! – húztam ki magam büszkén. Erre fennhangon kezdett el kacarászni, amire csak egy szúrós tekintetet kapott tőlem.
- Te? Dolgozni? – kacagott jókedvűen még mindig – már ne is haragudj, de fogalmad sincs arról, hogyan kell dolgozni – ingatta a fejét.
- Most fel akarsz dühíteni, vagy le akarsz becsülni? – szorítottam össze ajkaimat, nehogy valami sértőt találjak mondani dühömben.
- Egyiket sem akarom, csak a véleményemet nyilvánítottam ki – mosolygott rám.
- Hát kösz, de nem vagyok vevő a véleményedre! – fordultam el sértődötten.
- Hát… van, akinek fáj az igazság! – mondta lazán, s erre szinte már villámok cikáztak a fejemben.
- Legalább, már nem kell sokáig elviseljelek – morogtam magamnak.
- Ezt, hogy érted? – komorodott el.
- Mert eldöntöttem, hogy a városba jövök és munkát fogok találni, ha hiszed, ha nem. És itt könnyebben rám találhatnak – mondtam az ablakon kibámulva.
- Ezt nem teheted! – dühödött fel hirtelen.
- Már miért ne tehetném? – néztem rá szikrázó tekintettel – Te csak egy senki vagy nekem. Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek és mit ne! – fújtam ki a bennem feszülő levegőt.

/Jacob Black/

Mit képzel ez a kis fruska! Még, hogy egy senki. Ha tudná azt, amit én! Mégis, muszáj leszek bocsánatért fohászkodni, bár egyáltalán nincs ínyemre. Ezzel csak a becsületemet sértem, de ha elmegy, semmi esélyem nem lesz a hódításra. Igazából, valóban nem akartam, hogy elmenjen. Hiányozna a kis méregzsák.
- Jól van, ne haragudj! – morogtam magam elé még mindig dühödten.
- Nem kell bocsánatot kérned, mert nem túlzottan érdekel – vetette oda rám se pillantva.
Még, hogy…! Az istenért! Kezd kihozni a sodromból. Mielőtt újra megpróbáltam volna a fohászkodást, lenyugtattam magam.
- Tényleg sajnálom. Tudod, nem örülnék, ha elmennél – vallottam be, immár lazább hangot felvéve.
- Oh, valóban? Úgy hiszem, lenne aki kitöltené az ágyadat! – fonta össze a karjait mellkasa előtt.
Hogy fulladna meg a mérgében ez a…! Na, jó. Ilyet még az ellenségemnek se kívánnék, de tény, hogy ez a kis pimasz hercegnő az idegeimmel játszik.

/Arabella/

- Jelenleg, most te töltöd ki az ágyamat! És nem sokára én is társulni fogok – mosolyodott el Jake pimaszul.
- Ábrándozz csak. Mire észbe kapsz, én már ott se leszek – mondtam, egy gúnyos mosolyt oda vetve.
- A kanapé is megfelel! – vonta meg a vállát nyugodtsággal teli hangon.
- Még csak azt kéne! – csattantam fel. – Inkább aludnék meztelenül az utca közepén, minthogy veled legyek egy fedél alatt – emeltem fel a hangom dühtől szikrázó tekintettel. Bár, ahogy kimondtam, egyből meg is bántam szavaimat. Mielőtt kijavítottam volna magam, Jacob újra közbe szólt.
- Ha nyilvánosan akarod, nekem úgy is jó!
- Pimasz, semmirekellő fráter! – dühöngtem.
- Vigyázz a szádra hercegnő. Egy nemes lány nem így beszél!
- Mégis honnan tudnád, hogy egy nemes lány, hogy beszél? Te csak egy… - akadtam meg, hiszen egy olyan csúnya és tiszteletlen mondatot akartam kiejteni a számon, amit anyám szokott dühében nekem vágni, amikor nem felelek meg a posztomnak.
- Egy mi? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmi – morogtam magam elé.
Hihetetlen milyen egy félnótás alak ez! Kezdem egyre jobban megutálni. Bár, valóban nem gondoltam komolyan a költözést és az utcán meztelenül alvást, de ha továbbra is így fogja feszegetni az idegeimet, kénytelen leszek tényleg munkába állni és elmenni onnan. Nem hiszem, hogy el tudnám viselni a gúnyos megjegyzéseit anélkül, hogy veszekedés ne fajulna belőle.
A dühöngésem kezdett elmúlni, de Jacob arcán még mindig az a pimasz mosoly ült.
- Te meg mit vigyorogsz? – morogtam neki.
- Nem értem, hogy egy ilyen csöppnyi lányba, hogy tud elrejtőzni annyi harag.
- Én meg azt nem értem, hogy miért te vagy az egyetlen személy, aki így fel tud dühíteni! – kezdett enyhülni közöttünk a feszültség és nagyrészt ez a Jake-ből áradó nyugalom váltotta ki belőlem.
- Akkor remélem, mégis maradsz – vigyorodott el.
- Míg elegem nem lesz belőled! – vágtam rá gúnyos mosollyal.
- Remek. Akkor ezen túl a jó és unalmas fiút fogom játszani!
- Inkább, minthogy állandóan megjegyzéseket tegyél rám.
- Én csak megmondom a véleményem.
- De senki nem kérdezte!
- Hát, pedig a te kedvedért nem fogom magamba fojtani. Hidd el, rosszabb, ha egyszerre minden düh kijön belőlem. Akkor már nem ember, hanem áll… - akadt meg hirtelen.
- Hanem állat leszel? – fejeztem be a mondatát felhúzott szemöldökkel. Erre hirtelen Jake megfeszült egész testében.

/Jacob Black/

Tudja? Nem! Az nem lehet! Mégis honnan tudná? Hiszen csak „álmodta”. Biztosan csak szójárásnak szánta.
- Olyasmi – motyogtam az orrom alatt.
Nehéz visszatartani, hogy ne szóljam el magam. Fogalma sincs, hogy kihez került oda és, hogy mibe keveredett. Persze, valójában a legjobb az lenne, ha elmenne tőlem, de valami bolond érzés megakadályoz benne, hogy elengedjem. Talán az, hogy ennyire vonzódom hozzá és azt akarom, hogy az enyém legyen egy éjszakára? Igen, biztosan ez az! Lehet, miután túl vagyok rajta, már nem is fog érdekelni. Bár, a makacssága sok mindenben megakadályoz és az eddigi bevált módszereim csak még nagyobb haragot keltettek benne. Pedig, azon kívül, hogy hercegnő és feltűnően szép, semmi különös nincs benne. Vagy csak én vagyok túlságosan vak és nem veszem észre, hogy mit hoz ki belőlem ez a kis fruska.

/Arabella/

- Szóval, most, hogy túl vagyunk még egy szócsatán, nem vagy éhes? – kérdezte Jake futó pillantást vetve rám.
- De, farkas éhes vagyok – bólogattam immár, semmilyen dühöt nem érezve. Viszont, valóban éhes voltam, ezért eszembe sem jutott ellenkezni.

/Jacob Black/

Kijelentésén egy percre ismét fenn akadtam. Farkas éhes! Komolyan elgondolkodtam azon, hogy lehet, tudja a forksi titkot, és nem kellene előtte titkolódzni. De hát, hercegnő és Dániából jött. Mégis honnan tudná?! Vagy, lehet csak hazudott? Nem, nem hiszem. Őszintének tűnik. Ráadásul a viselkedésén is látszik, hogy nemes helyről jött.

/Arabella/

- Szóval, szereted az állatokat? – szólalt meg pár perc csönd után Jake.
- Viccelsz? Imádom őket! – vágtam rá, szeretett Pamacsomra gondolva – otthon van is egy kutyám. Pamacs a neve.
- Pamacs – horkant fel jókedvűen.
- Tán valami gondod van a nevével? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem, dehogy – ingatta a fejét védekezően. – Nagyon cuki – mosolyodott el gúnyolódva.
Ismét felszított bennem egy kis haragot, hiszen sosem tűrtem, ha valaki a kutyámmal vagy a szeretteimmel gúnyolódik, de nem akartam újabb szócsatába keveredni, ezért inkább nem szóltam semmit sem.
Néhány percnyi kocsikázás után megálltunk egy kis egyszerű étkezdénél. Kiszálltunk, majd belépve egyből rendeltünk magunknak. Most döbbentem rá, hogy ez az első olyan alkalom, amikor egy férfival ebédelek. Akár vehetném ezt egy randinak is. De ha ebbe belegondoltam, még a hányinger is kerülgetett. Soha nem randiznék egy ilyen gazemberrel! De még baráti ebédre se gondolhattam, mert azok sem vagyunk. Így inkább semmire nem gondoltam. Persze, valamiért az egész vendéglő tekintetét magunkon éreztem, amiért nem mertem jobban szétnézni. Bár, sokszor körbevesz a kamera, apám miatt, és sok embertől kaptam már bókokat, de úgy éreztem, ha most felemelem a fejem és meglátom a sok tekintetet, ránk szegeződve, egyből elborítaná a pír az arcomat.
Hamar megkaptuk a rendelésünket és meglepetésemre Jake csak magának egy egész seregnyi ennivalót rendelt. Hihetetlen, hogy ennyit eszik és meg sem látszik rajta! Pár másodpercig ámulva figyeltem, ahogy belekezd a halomnyi étel elfogyasztásába, majd, korgó gyomromra eszmélve, én is elkezdtem megtölteni a hasamat.
Az ebéd során – amire mellesleg majdnem két óra múltán került sor – nem álltam meg, hogy ne tegyek megjegyzést a habzsoló evészetére. Azt hiszem, ebben hasonlítunk. Szeretünk kötekedni egymással és ezzel hamar fel is dühítjük egymást. De Jake nem akart túl hangos lenni, ezért csak néha szúró pillantásokat vetett rám, amire elégedett mosollyal reagáltam.
Miután mindketten jóllakottan ültünk a székünkön, Jacob kikérte a számlát és hamar ki is fizette a meglepően olcsó étkezést. Persze, nem szívből, de kénytelen voltam megköszönni neki, hogy nekem is kifizette, amire csak egy önelégült vigyor terült el azon a jóképű arcán! Mit karattyolok megint?! Fejezd be Arabella! Bolondot csinál belőlem ez a hely, komolyan.
Majd kiléptünk az ajtón, és hirtelen Jake egy magas, fehér bőrű és igazán jó képű férfiba bukott. Meglepetésemre Jacob tekintete hirtelen dühtől izzó és szinte már gyilkoló volt, ahogy ránézett az ismeretlenre. Láttam rajta, hogy megfeszül egész testében és sok önuralomra volt szüksége, hogy ne támadja meg az idegent…


Ki, mit gondol? Ki lehet az?:D Ötleteket és persze a véleményeket várom:D
Puszillak titeketLL